A CNN megkérdezte Szijjártót, mit értett azon, hogy az Egyesült Államok be akar avatkozni a magyar választásokba
A külügyminiszter korábban a Financial Times-nak nyilatkozott erről.
A külügyminiszter korábban a Financial Times-nak nyilatkozott erről.
A külügyminiszter már azt is tudni véli, milyen eszközhöz nyúlnak majd a tengerentúliak.
A milliárdos szerint két tömb sározza egymást, de egyik sem foglalkozik azzal, hogyan lehetne megújítani a magyar gazdaságot.
Aktivitást és kreativitást vár végre az ellenzéki szövetségtől a Momentum új elnöke. Donáth Anna a hvg.hu-nak adott interjújában hibának nevezte, ha „a valami helyett a semmi a válasz”. A közös program és lista szerinte nem cél, csak eszköz a kormányváltáshoz. Szóba kerültek még fájdalmas döntések, az alkotmányozás problémája, az elszámoltatás és az is, mennyire reális veszély a Huxit.
A miniszterelnök-jelölt Márki-Zay Péter szerint egy új erő megjelenése csak megosztja az ellenzéki szavazókat.
Nem akarja a Momentum új elnöke, hogy az ellenzéki közös kampány uszító és gyűlöletkeltő legyen, már Márki-Zay Péter migránsszámlálójával sem értett egyet, mert „néha meg kell húzni a vörös vonalat”. Donáth Anna a Telexnek adott interjújában kitért arra is: félig Brüsszelből vezeti majd a pártot, amit ideje kicsit felrázni, ahogy az ellenzéki kampányt is.
A választási szabályokon nem változtatott, mégis legalizálja a fiktív lakcímre való tömeges átjelentkezéssel elkövetett választási csalást a kormánypárt törvénymódosítása, ami szerintük nem is erről szól. Mégis, a lényeg: egy billegő választókerületben akár néhány száz ember mozgatásával megnyerhető a mandátum, ha erre szándék van. A körzethatárokhoz kellene, ám azokhoz viszont nem nyúlt a kormánytöbbség, pedig így illegitim lehet a jövő évi választás eredménye éppúgy, mint a 2010-es első kétharmadot hozó “fülkeforradalomé”.
A vezetéstől és a vezetőktől nem kell félni. Az előválasztás tanulsága az, hogy a félelmet és vezetésválságot a szavazók oldották fel, akikben erősebbnek bizonyult az a vágy, hogy végre kövessenek egy olyasvalakit, aki hordozza a reményt a változásra, írja szerzőnk.
A valós politikában az a kívül- és felülállás, amelyet a Kutyapárt szavazói annyira kajálnak, nem létezhet. Konzervatív, liberális és baloldali; körülbelül ez a skála, amelyen lehet mászkálni és finomhangolni, de kimaradni nem. Vélemény.
Rendszerváltozást tart szükségesnek az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, ezért azt közölte Hódmezővásárhelyen a Financial Times kiküldött tudósítójával, hogy ha sikerül legyőznie Orbán Viktort, akkor két hónapon belül referendum formájában kérne felhatalmazást a polgároktól az alaptörvény megváltoztatására.
Márki-Zay Péter fő üzenete, hogy Orbán Viktor és pártja képmutató: csupán megjátssza a hazafiságot, ám valójában a saját zsebeit tömi. Ezzel szemben ő maga erkölcsileg támadhatatlannak látszik. Üzenete a többségében konzervatív magyar társadalom számára, hogy ő is egy közülük, írja a német lap.
A politikai korrupciónak ellenálló erdélyi magyarok rémülten figyelik a magyarországi közéleti őrület tombolását. A megvásárolhatók buszra ülnek, naná, ha már igény az van rájuk. Az erdélyizők erdélyiznek. Vélemény.
Ezen az erősen a Fidesznek lejtő pályán egy esetleges ellenzéki győzelem csak a baloldali és liberális ellenzékieken kívüli, alapvetően konzervatív beállítottságú demokratákkal együtt lehetséges. Vélemény.
Márki-Zay Péter sikerével egy pillanat alatt áthúzták a szavazók az ellenzéki pártok és a kormány előzetes várakozásait is, megüzenve: azt akarják, hogy mások alakítsák a politikát. Az érintettek még emésztik az eredményt, de vajon nyer, vagy inkább kockázatokat vállal Márki-Zay Péterrel az ellenzék?
A kocka el van vetve. Itt a Rubicon. Vagy belefulladunk, vagy megússzuk. Vélemény.
A remény fenntartásán túl Márki-Zaynak olyat is nyújtania kell, amit a Fidesz nagyon profin kínál, az ellenzék meg eddig sehogy: identitást. Az is kérdés, az őt támogató pártok meddig azonosulnak a terveivel – és vele. Vélemény.
Az Orbán-rezsimet jobboldalként, a demokratikus ellenzéket csak baloldalként beállítani kifejezetten az orbánista propaganda által sugallt értelmezés. Az Orbán-rendszer médiája tudatos félrevezetésként keretezi így a helyzetet. Ebbe a nyelvi csapdába azonban nem szabad gyanútlanul belesétálnunk. Vélemény.
A sátorhoz vezető utat szinte teljesen elállták a Fidesz aláírásgyűjtő pultjai és aktivistái.
Saját magát politikán kívülinek tartja, nem is tervez belépni egyik pártba sem, de ha bármilyen segítségét kéri az ellenzék, abban partner lesz - nyilatkozta a "műtrágyakirály" Bige László a Klubrádiónak.
Valahogy összekeveredtek helyszínek és a napok.